Szlovén útinapló 6. fejezet - A kalandos hazajutás, és hosszabbítás

Gondolom feltűnt olvasóinknak, hogy múlt kedden nem a szokásos Szlovén Útinaplót folytattuk. Ezt a hiányt pótolván kínáljuk most az egy hetesre, és a bevezetővel együtt hét bejegyzésesre nyúlt utunk záróakkordjaként az egy naposra tervezett hazajövetelünk kétnapos, kalandos kivitelezését.

Mi kell az úthoz? Csoki, üdítő, óvszer - Sežana, vasútállomás

A terv abból indult, hogy Trieste kikötőváros, és minden bizonnyal sok Magyarország fele tartó kamionos fordul meg itt, hátha lesz valaki, akit le lehet stoppolni (máskülönben tudtuk, hogy nem lesz egy egyszerű eset). A visszaindulás napja szombatra esett, és mi nagyon sok tényezővel nem számoltunk amellett, hogy hétvégén alapvetően kamionstop van. Ilyen volt például, hogy nem tudtuk, a kamionosoknak egyenesen tilos felvenni stoppost, mert odáig fajultak a stoppos-bűnözéssel kapcsolatos esetek. Ezúton is köszönjük nekik, hogy „megkönnyítik” az egyszeri utazó dolgát. Ezen felül, miután tömegközlekedést választottuk kénytelen B-tervként, rájöttünk, hogy készpénz ügyében sem állunk túl jól, de sehol nem volt pénzváltó. Még rosszabb, sehol nem volt nyitva olyan hely, ahol egy ásványvizet lehetett volna venni. Szombaton, délelőtt a Pest méretű város még javában szunnyadt. Bár pénzváltót úgy egyáltalán nem láttuk, tehát erre érdemes felkészülni. Végül a vasútállomáson volt egy, ahol akkora sor állt, hogy mire kiálltam, egy busz már elment, ami jó lett volna (vonat nem megy Magyarország felé szombaton, de busz is csak érdekesen). Arról nem is beszélve, hogy majdnem 9000 forintot sikerült beváltanom 18 euróra. Ezután bementem a buszpályaudvaron egy büfébe, mert akkorra már kezdtem feladni a reményt, hogy vizet találunk, és fizettem 7,5 eurót háromszor 3 deci mentes vízért és egy kis csomag szikkadt péksüteményért, mert élelemből is feléltük tartalékainkat, és más nem volt nyitva sehol.

Már a szlovén autópályán

Miután magunk mögött hagytuk a kaotikus és újratervezésekkel teli reggelt, Sezana felé vettük az utunkat busszal, mivel onnan vonattal már el lehet jutni Divača-ba. Ez azért volt fontos esetünkben, mert ez a település már rajta van azon az autópálya-verőéren, ami Ljubljana felé visz minket. Ausztria felé fele ennyi esélyünk se lett volna a hegyeken keresztül, ezért úgy döntöttünk, hazafelé is Szlovénián keresztül megyünk. Csakhogy, mire odaértünk Sežana-ba, elment a vonat, ami közvetlen csatlakozás lett volna, így várni kellett 3 órát a továbbállásra. Mire Divača-ba értünk, már fél három is elmúlt, és még nagyon messze voltunk Budapesttől. A vasútállomástól gyalog mentünk ki a falu határába, ahol a helyiek szerint jól lehet stoppolni. Itt egy órán keresztül álltunk tűző napsütésben, és lengettük táblánkat, amin a Ljubljana-Maribor-Hungary (Home) felirat ékeskedett. Egy óra után, amikor a reménytelenség kezdett úrrá lenni rajtunk, és a napszúrás kerülgetett minket, megállt egy öreg szlovén bácsi egy olyan kocsival, hogy, ha magyarul beszélt volna is félve szállok be. Akkor ez nem számított, örültünk a fuvarnak. Az viszont már furcsább volt, hogy egész úton egy szót sem szólt, azt leszámítva, hogy megkérdezte, magyarok vagyunk-e. Miután a 80 km/h-s tűréshatárú kocsival 140-el végighasítottuk az autópályát, délután ötre Ljubljanában voltunk, és volt esély arra, hogy elérjünk egy vonatot, ami hétre Mariborba visz minket.

A táblák ereklyékké váltak

Onnan már minden simán ment volna, mert Graz 50 km, és simán meg lehet lépni stoppal, ahonnan már jön telekocsi, vonat, minden, és még napkelte előtt Budapesten vagyunk egy éjszakai vonattal. Csakhogy nem IC jegyet vettünk, mert nem tüntették fel egyértelműen, hogy az, és készpénzünk nem volt több, így, a már odafele szép emlékeket adó Zidani Most-ban leszállítottak minket. Ott tudtuk, hogy nem fogunk aznap hazaérkezni.

Megvártuk a már jegyünkkel igénybe vehető személyvonatot, ami tény és való, később érkezett Mariborba. Három órával. Útközben telefonos segítséggel foglaltunk s.o.s. szállást éjszakára. A helyzet pikantériája, hogy eközben a telefonom lemerült, Anna kártyája pedig nullázva volt. Miután este tízre megérkeztünk, a pályaudvaron pár szteriod-mischlein babától kérdeztük meg, hogyan találunk a Hostel Pekarna-ba, mivel más már nem volt ott akkor. Az egyikük felajánlotta, hogy elvisz minket, amit készséggel fogadtunk, révén, hogy estünk össze a fáradtságtól. Az út érdekes hangulatban telt.

Graz felé, jóhiszeműen

Egy végletekig feltuningolt basszus-berendezésű audiban utaztunk, miközben a hangszóróból kosárlabda-pattogtatásra felsorolta az összes amerikai állam fővárosát, megtoldva a „sex in…” előtaggal. Hát nem voltunk nyugodtak, pláne, miután kiszálltunk. A szállás ugyanis egy park mellett volt, és amíg nem engedtek be minket, mivel már csak az éjjeli őr volt ott is, hallottuk, hogy nem messze tőlünk, leparkolt, és tisztán halljuk a membránszaggatást. Végül bejutottunk, úgyhogy megmenekültünk. A nap mázlijának tudható be, hogy a szoba, amit foglaltunk, ugyan egy négyágyasban volt két ágy, de szerencsére aznap este a másik két ágyra nem foglalt senki, így nyugodtan kipihenhettük magunkat.

Olyan nyugodtan, hogy másnap el is aludtuk az ébresztőórát, és lóhalálában készülődtünk. A recepciós végtelenül segítőkész volt. A saját telefonján hívta fel a vasúti társaságot a hazajutási lehetőségekről érdeklődve, és nézett nekünk stoppoló-helyet. Dél volt már, mire gyalogszerrel elértük az ajánlott helyet, de itt elég volt fél órát várni, és már fel is vett egy autókereskedő, a csöppségével, aki egész úton megszeppenve figyelt. Jó út volt, mert végig beszélgettünk. Zenéről, életről, életutakról és utakról. Ahogy Grazba érkeztünk, hívtam azt a telekocsit, amire egy fülest kaptam, hogy indul, és beleférünk, és kiderült, hogy órák óta elment. Végső elkeseredésünkben bementünk a vasútállomásra, és megláttuk, hogy 20 perc múlva indul vonat Szentgotthárdra, ami már hazai pálya. Amit ott a jegypénztáros tett, alapjában változtatta meg az osztrákokról alkotott képemet. Csak 15 eurónk maradt összesen, és 20 lett volna egy jegy.

Ezzel a táblával Graz vasútállomása mellett találkoztunk

Amit ő tudott viszont, hogy ezen a vonaton nem lesz ellenőr, miután egy különleges, vasárnapi akcióra hivatkozott, egy rövidebb távra adott, de azt mondta, ez jó lesz az úti célunkig. Nagyon megkönnyebbültünk, és végre úton voltunk hazafelé. Az átszállásnál megint egy órát vártunk, de már nem számított, mert, ha este 10-re is, de a vonatunk befutott a Déli-pályaudvarra.

Emlékhalom

Fantasztikus napokat éltünk át, és ez az út határozottan megváltoztatta az életünket. Több értelemben is. Szlovénia varázslatos hely, és jóval kevesebbet ismerünk belőle, mint az hisszük. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy látogassa meg akármelyik pontját. Ez az ország hatalmas hegyeket, sziklás csúcsokat, mély és még mélyebb barlangokat, üdítő tengerpartot, és számtalan csodát rejt (ha pedig valaki a tengerparton jár, látogasson el Trieste-be is, mert megéri azt a kis kitérőt). Mi csak egy szeletét láttuk, de vissza fogunk menni a többi szeletért.

Tarnóczi Balázs

Hogyan üssük el okosan az év hátralevő részét? - Kreatív ötletek a kreatív várostól: Kassa 2013

Kép: ec.europa.eu

Korábban már beszámoltunk az év európai kulturális fővárosa címet 2011-ben birtokló Mariborban tett látogatásunkról. Ez alkalommal a cím idei tulajdonosára, Kassára hívnánk fel az olvasók figyelmét. A Szlovákiában legnagyobb történelmi belvárosával és sétáló-parkjával is rendelkező városka ugyanis még korántsem fogyott ki programkínálatából. Budapesttől nincs messzebb Debrecennél, és bőven ad annyit, mint egy virágkarnevál, ha más apektusban is.

Kassát nem csak azért szeretik a turisták, mert számtalan történelmi értéket lehet felfedezni benne városszerte, de egész Közép-Európában ebben a városban találni a legtöbb parkot. Régen síelésre menet jártunk párszor itt a család síelőbbik felével, és emlékszem, hogy még kis, ellenőrző-füzetesként is lenyűgözött a változatossága. Nem utolsó sorban pedig, Budapesthez hasonlóan, állandóan pezseg, ahogy hirdeti is magáról, a kreativitás városa. Ennek köszönhetően nyerhette el a megtisztelő, kulturális fővárosi címet is.

A Szent-Mihály kápolna - Kép: www.theculturalvoyager.com

Dúl a művészeti élet aranykora, aminek hála a helyi, és meghívott vendégművészek munkájának gyümölcsét élvezhették az oda látogatók az év egészében. A fesztiválok, koncertek, színházi előadások, és kiállítások egymást érték, és érik is jelenleg, ahogy a szőlő (és tényleg). Augusztusban például a street art volt középpontban, ezért tartottak külön a kortárs művészeknek és designereknek, illetve az irántuk érdeklődőknek egy fesztivált, a Buzzartot, ahol worshopok, kiállítások és vásárok szórakoztatták a nagyérdeműt. Emellett augusztus 2-án egy hatalmas pop-art partyra került sor, ahol nemcsak Andy Warhol hasonmásversenyt, de épületekre vetített óriás-kiállítást is látni.

Buzzart - Kép: www.labkultur.tv

Aki szintén rajong a kortársért, annak jó hír lehet, hogy a New Dance Days, kortárs táncművészeti napokról még nem maradt le. A fesztivál idén tálal először nemzetközi kínálatot, ami különleges alkalomból kiváló koreográfusok a világ minden tájáról a legújabb modern táncokat fogják betanítani ifjú titánoknak. Az év viszont nem októberben ér véget. A Kassai Dzsesszfesztivál november végéig tart, ami 18 éves múltra tekint vissza. Ha pedig a nagykorúság ünneplése egybeesik a kulturális főváros évével, akkor az sem lehet meglepő, ha nemcsak meghalljuk, de meg is látjuk a Szentek mennybemenetelét.

A Kassai Nemzeti Színház lenyűgöző épülete - Kép: parameter.sk

Jazz For Sale címen ezalatt hagyományőrző koncerteket tartanak 2-án, 9-én és 16-án, ahol az 1986-ban, a legendás M klubban elkezdett estek hangulatát idézik meg. Természetesen itt sem a sarki, Nemzeti Dohányboltos fog fellépni, hanem világszerte elismert zenészek. Aki kilétük felől behatóbban is érdeklődik, figyelmébe ajánljuk a fesztivál és a Jazz For Sale honlapját.

Mint mondtam, a programok egymást érik, így sejteni lehet, hogy a lista folytatódik. Az őrült jazz-futamok után, ahogy haladunk karácsony felé, vissza kell kapcsolni egy kicsit. Ebben a ráhangolódásban segít Az új zene világnapja, ami igazából világnapjai, mert 11-étől tart 15-ig. Ez a világ kortárs klasszikus zenéjének legjelentősebb bemutatója. Szerencsés, ugyanakkor véletlen egybeesések sokadika, hogy a rendezvény idén ünnepli 90. születésnapját. A kínálatban megismerkedhetünk a zenei világ legfrissebb újdonságait, illetve azoknak a klasszikusoknak az alkotásait is, akik meghatározták a 20. és 21. század zenei irányzatait. Bővebb információért érdemes a www.kosice2013.sk-n szétnézni, vagy már a helyszínen egy jóképű prospektusból.

Kép: www.hotelbankov.sk

Kassa a szimultán fesztiválok városa is, ugyanis ezzel egy időben, és még tovább is tart a Szakrális Művészeti Fesztivál, ami aztán végképp segít a téli áthangolásban. A Szlovákiában egyedi eseményen a vallási témájú képzőművészet, művészet, ének, zene egyaránt megmutatkozik. Én például ilyenkor, kora-télen, gregorian énekeket nagyon szívesen hallgatok. Gospelt meg főleg.

Karácsony tájékán mindenhol hagyomány a város új ruhába öltöztetése. Ahogy viszont Kassa csinálja, azért le a télapó-sipkával. Szerintem a következő, a város oldaláról vett idézet sokat elmond. „A kassaiak tudnak ünnepelni és szeretik élvezni az életet. Ennek egyik jele a Kassai Karácsony Vásár, amikor a város ünnepi fényekbe öltözik és a kísérőprogramok szervezésében szinte mindenki részt vállal. A kassai karácsony jelképei a különféle finomságok, forralt bor, a mézbor, a Kassai Arany forró koktél, az angyali káposztaleves, a jégszobrok, eredeti emléktárgyak és a fából faragott betlehem, ezeket egészítik ki a naponta látható előadások, koncertek a  Hlavná utcán.” És ez szórul szóra igaz. Én már jártam többször a Vörösmarty téren, és a Váci utcában karácsonykor, és a Budai Várban is, de olyat, hogy tényleg mindenkiből áradjon a karácsony, mint Kassán, nem láttam. A program is más jellegű, sokkal közelibb élmény, mint a budapesti utcákon.

Tömegek ünneplik a kulturális évet - Kép: www.ikono.org

A karácsonyi felhajtást ráadásul idén feldobják a kulturális fővárosi év záróünnepségével, december 13-án. Aki szeret várost lüktetni látni, annak mindenképp érdemes lesz kitolnia a babettát, mert az garantálható, hogy mindenki, aki él, mozog, és alkot mindent meg fog tenni, hogy Európában 2013. december 3-a legyen az év nagy durranása.

Tehát nincs mese, Kassa van, és nem messze. Aki nincs megáldva azzal a lehetőséggel, hogy vasparipára üljön, azok számára nyitott a busz és vonat lehetősége is, ami szintén nem izzasztja meg a pénztárcát. Aki pedig még mindig úgy érzi, hogy keveset tud, az bandukoljon el a www.visitkosice.eu oldalra, és kedvére szemezgethet.

Tarnóczi Balázs

Felturbózott Cézár, azaz Római saláta à la Balázs

A következőkben egy olyan, nem szokványos saláta receptjét teszem közprédává, amit otthon, gyakran készítettünk, amikor olyan különlegeset akartunk enni. Igazából amellett, hogy egy teljesen egyszerű összeállítás, friss, tavaszi ízt hoz magával, és ebben a lábát egyre jobban megvető őszben is meleget tud csalni a hideg időbe. A hozzávalók listája attól függ, mihez tudunk hozzájutni, de természetesen, mint minden ételnek, ennek is van egy archetípusa. Mindenkinek ott van az otthoni koszt a pavlovi nyálreflexet aktiváló emlékek között, így én is igyekszem reprodukálni általában az otthon látottakat, ízlelteket. Először is érdemes a salátával kezdeni a beszerző körutat. Abból baj még nem volt. Ez lehet jégsaláta, vitaminsaláta, fejes saláta, vagy káposzta, répa, retek, mogyoró, lényeg, hogy hordjunk össze mindenféle zöldséget, ami szemünknek, de leginkább szánknak ingere. Ha ez megvan, vegyünk elő egy padlizsánt, padlizsánaszály esetén a cukkini is megteszi. Ha padlizsán van a dologban, szeleteljük fel kockákra, de mielőtt megpirítanánk, kenjük be sóval, és hagyjuk állni egy 5-10 percet, vagy annyit, amennyi idő alatt levet ereszt. Ettől a létől nem kell félni, nem megromlott. A levet le kell törölni róla, majd fűszerezzük tetszés szerint, és pirítsuk ki forró olajban. Ezt eljátszhatjuk ugyanúgy egy répával, vagy adott esetben retekkel is, bár annak legnagyobb része víz, így készüljünk fel rá, hogy össze fog menni. Kaliforniai paprikával viszont különleges. Főleg a zölddel. Ha a zöldségekkel megvagyunk, pirítsunk apró kenyérkockákat is a fent említett módon, vagy vegyünk előkészített croutont, amit több ízben is megtalálunk. Ezek a hozzávalók nyugodtan hűlhetnek, így a legjobb adaléknak, a csirkemell-falatoknak csak utána lássunk neki. Egyszerűen kockázzuk fel a csirkemellet kedvünkből fakadó méretűre (én egészen apróra vágva készítem), fűszerezzük be szintén választott módon, bár én a mézes-mustárost javallom, majd keverjük egybe a folyamatok során elkészült komponenseket a crouton kivételével. Ezután következik a sajt, amiből bármi megteszi, ha fűszeresebb, vagy érettebb, azaz ementáli, márványsajt, rokfort, feta, stb. Az öntet kérdését sem kell túlbonyolítani. Fogjuk egy doboz tejfölt (lehetőleg jó nagyot, ha a gyrost is sok öntettel kérjük mindig), és törjünk bele annyi fokhagymát/granulátumot/fűszerbombát, vagy grillfűszer-keverékeket, amennyit nem szégyellünk. Ha már kiszedtük a tányérra, tegyük rá a kenyérkockákat, és szórjuk meg reszelt trappista rajttal a hedonizmus jegyében, illetve, ha nagyon el akarjuk kényeztetni ízlelőbimbóinkat, beszerezhetünk bármelyik svéd bútoráruházból pirított hagymát egész kedvező áron. Aki már evett olyat, tudja, miről beszélek. Azt már mi döntjük el, hogy a ki nem szedett adagot az öntettel együtt tesszük el állni, vagy külön. Én mindkét módon szeretem, de, ha öntettel tesszük el, elveszíti ropogósságát, ha pedig külön, akkor nem érnek annyira össze az ízek, amikor később nekilátunk a második fordulónak. Minden esetre ínycsiklandó csemege, ugyanakkor laktató, és amikor már pulcsiban hagyjuk el a lakást, kifejezetten jól tud jönni egy falat tavasz, hogy itt tartsa legalább a napsütést. Jó étvágyat!

Tarnóczi Balázs

Továbbmenet nincs – Utolsó látogatásunk a Vidámparkban

Szomorú esemény következett be a főváros, azon belül is a méltán híres Városliget turisztikai életében: A Vidámpark 2013. szeptember 30-án örökre bezárta kapuit.

Fotó: Garas Norman

Az 1950. május 22-étől működő, akkor még Angol Park néven elhíresült, már-már legendának számító történelmet megélt játékbirodalom összesen 175 évig szórakoztatta az oda látogató vendégeket. ’56-ban 65, 2013-ban már csak 34 attrakciójával a Vidámpark kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva folyamatosan csalogatta a turistákat, így nem hiába merült fel sokakban a kérdés: akkor miért is kell bezárni?

Életem során összesen, ha háromszor jártam a Vidámparkban (meg egyszer, kiskoromban a mellette lévő Póni Parkban), de abból két látogatásra határozottan emlékszem. Az egyik két nappal a zárás előtt, Balázzsal és két jóbarátunkkal történt – erről esik szó később -, a másik nagyjából öt évvel ezelőtt, a Szín-Hatásnak keresztelt, hatfős színjátszó csoportom csapatépítő tréningjének keretei között.

Fotó: www.utazzitthon.hu

Öt évvel ezelőtt olyannyira régen volt, hogy a jegyárak is barátinak számítottak, meg az én memóriám is megkopott.Sajnos nem mindent tudok pontosan rekonstruálni ilyen távlatból, de azért megpróbálok kitenni magamért. Ami biztos, hogy – feltételezem, zsenge korom végett a gyomrom jóval erősebb volt, mint a legutóbbi látogatásunk alkalmakor, mert amire akkoriban felültem/fel mertem volna ülni, attól most kihordtam két lábon egy laza szívinfarktust. Akkor még működött a Looping Star nevű átfordulós hullámvasút, amit viszont imádtam és egymás után mentem vele vagy hatszor, de azt még 2009-ben lebontották, így reménykedtem, hogy a favázas Hullámvasút – amit öt éve szintén nagyon csíptem – működni fog. Nos, utóbbi látogatásunk során már a bejáratnál nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy hiú reményeket táplálunk ez iránt. A srácokkal ugyanis megbeszéltük, hogy Éjszakai Vidámparkba megyünk - mert olyanban még egyikünk sem volt, és ez volt az utolsó szombat, amikor erre lehetőségünk nyílt -, az Éjszakai Vidámpark pedig bizony azzal járt, hogy a 34 játékból nagyjából 14 működött. Cserébe viszont 4900 Ft helyett 3300 Ft-os jegyárakkal találhatta szemben magát az, aki este beállt a kígyózó sorba, és ezért a pénzért egészen hajnali fél 2-ig fokozhatta az adrenalin szintjét. Balázzsal nekünk nem különösebben kellett várakoznunk –ugyanis lecsaptunk Vaterán két utalványra -, eltekintve attól, hogy este 8-tól volt beengedés. Aki előbb óhajtott bejutni, annak meg kellett vennie a nappali jegyet, aki pedig nappali jeggyel tovább maradt volna, kiküldték sorban állni éjszakaiért. Elsőként rongyoltunk be a park területére és izgatottan kutattunk a legszimpatikusabb játék után, míg Szaszi és Petya odakint a jegyükért küzdöttek a kanyargós embertömegben, de szerencsére nekik is sikerült hamar bejutniuk.

Balázs és én a SpinningCoaster nevű, négyszemélyes, körbe-körbeforgó és egészen nyaktekerős kanyarokat megjáró hullámvasúton kezdtünk, kevés sorban állás után, azt is valamiféle technikai szünet miatt. Nyilván előírás, hogy bizonyos időközönként le kell állítani az attrakciókat, plusz az egész napos dömping után nem lehet azonnal belevágni a hajnali 2-ig tartó hajrába. Mindenesetre nem téptük ki minden hajszálunk a várakozásnak köszönhetően, és egy kezdetnek tökéletes, lightos menetet magunk mögött tudva folytattuk felderítő utunkat. Az Ikarusnál kötöttünk ki, aminél addigra már viszonylag pofás kis sor állt, és a kezdeti ijedtség ellenére - miszerint nem fogok-e kiesni a szinte teljesen nyitott, „gondoláknak” nevezett valamikből, amik 30 méter magasságba emelkednek és körbe-körbe forognak fel-le, nagyjából 30 km/h sebességgel – életem pozitív értelemben legdurvább élményét éltem át a Vidámparkban tett látogatásaim történetében. Menetidőre a weblap (http://www.vidampark.hu) összesen 3 percet ír, amikor először elolvastam, alig akartam elhinni, egészen addig ugyanis minimum 5 percnek –ha nem többnek saccoltam a fent töltött időt. Olyan volt, mintha repültem volna, bár a biztonság kedvéért azért csak félve nyitogattam ki a szemem, és a kezemmel is erősen markoltam a hipergyors „gondolák” oldalát. Ha Velencében valaki ilyen sebességgel száguldozna ott a csatornákban, az elöntené a fél várost. Ettől az aprócska paradoxtól eltekintve azonban tényleg jó élmény volt, úgyhogy felbuzdulva a magasságon meg a gyorsaságon megcéloztuk a Torony nevű monstrumot. Jó, a monstrum azért erős kifejezés, de ez a játék 37 méter magasra repíti adrenalin függő utasait, akik azután a szabadesés törvényei szerint kezükkel-lábukkal kapálódzva zuhannak a föld felé, majd még felmennek egy utolsót szippantani a magaslati levegőből. Megjegyzem, odafent tényleg hideg van, de gyönyörű a város, ami elénk tárul, és a zuhanás élménye is nagyjából még két napig érződik pszichoszomatikusan, olyannyira felejthetetlen, azonban van még egy pozitívum, mondhatni, egy színfolt, ami –vagy inkább, aki vonzóbbá teszi az attrakciót: a kezelő. Láttam már embert lelkesen végezni a munkáját, de eddig ő viszi a prímet. A végeláthatatlan sorok, és az addigra már jócskán lehűlt levegő ellenére is szakadatlan lelkesedéssel buzdította a nyomuló embereket, körbefutott, lepacsizott mindenkivel, Balázsnak pedig még oda is szólt, hogy nézze már meg, lehet-e forralt bort kapni odafent. Nem lehetett, de legalább szereztünk egy újabb jó élményt. Ezután már a barátainkkal együtt folytattuk vidámparki barangolásunkat, mégpedig a T-Rexnél, ugyanis ők már kényelmesen helyet foglaltak, és pont elcsíptük mi is a menetet. Akkor még mit sem sejtve, szinte izgatottan huppantam le Balázs mellé, de utólag belátva elég lett volna csak a távolból figyelnem a többieket. Mert abban a pillanatban, ahogy ez a rém elindult, háromszor megbántam, hogy nem írtam végrendeletet, és magamban csendesen imádkoztam, hogy legalább az után érjen a vég, hogy elmenekültem a helyszínről.

Fotó: www.elevengyerekek.hu

Míg a többiek sikongatva-ujjongva, kitartott kezekkel és lábakkal adták át magukat az extázisnak, addig én azért rimánkodtam, hogy végre lejuthassak, és a szemeim sem a menetszél miatt voltak csukva, hanem mert még véletlenül sem akartam látni, hogy mi folyik körülöttem. Hál’ Istennek azért csak túléltem, de a többiek lelkesedésével és vágyával ellentétben – miszerint biztos, hogy mennek még egyszer – én kikészült gyomromat dédelgettem egy padon ücsörögve, hogy egyáltalán fel tudjak ülni bármire is. Végül Szaszi sárga lufi-zsiráfjának – amit egy diplomára gyűjtő bohóctól vett - sikerült mosolyt csalnia az arcomra, de a játék tervezője, sőt, teljes családja azóta is küszködhet a csuklással, annyit emlegettem őket.

Petya barátunk is érezte a centrifugális erő és a százkezű, Parkinson-kóros dinoszauruszon átélt három perc hatásait, úgyhogy egy laza dodzsemmel folytattuk, majd mentem egyet a Hip-Hopon Balázzsal. Én inkább ezeket a játékokat részesítem előnyben, mert úgy érzem jól magam, hogy utána biztos nem látom viszont a vacsorámat. A kisebb torony után megcéloztuk újra, most már négyesben az igazi Tornyot, ahol a jófej kezelő már stroboszkóppal és füstgéppel is szórakoztatta a végtelenül türelmes zuhanni vágyókat. Mi nagyjából másfél óráig szobroztunk azért a két percért, ugyanis a menetidőt is lerövidítették, feltételezhetően a brutális sor miatt. Három zuhanás helyett csak kettőt élvezhettünk, de igyekeztem kihasználni, ha már ilyen helyzetbe kerültünk, ráadásul nekem ez volt az utolsó menetem. Petya is hazament, Balázs és Szaszi pedig olyan játékot néztek ki maguknak – még mielőtt utoljára felültek volna a T-Rexre -, hogy már csak a látványától is felkavarodott a gyomrom; ez volt a Flying Circus, ami duplán forgott, és még meg is állt a levegőben. Nem csoda, hogy inkább foglaltam a helyet a srácoknak a T-Rexnél.

Fotó: Szántó Norbert

Miután mindenki kiszórakozta magát, még kaptam egy szív alakú lufit Balázstól, ami szintén a diplomára gyűjtő fazontól származott, majd, olyan éjfél tájban elindultunk hazafelé.

Összességében egy emlékezetes estét zártunk, attól eltekintve, hogy nem tudtunk mindenre felülni, de azért jó volt járni és nosztalgiázni egy utolsót a Vidámparkban, mielőtt ezt is a múlt egy darabkájának nyilvánították, amire innentől csak a műemléknek számító Körhinta és Hullámvasút emlékeztetik az arra tévedőket.

Továbbmenet nincs, véget ért egy 175 éves történet. Azért nem kell annyira elkeseredni: a Rákóczi hídtól délre hamarosan egy vadonatúj szórakoztató központ nyílik, ami – remélhetőleg legalább ilyen szép karriert fut majd be, mint elődje. Kíváncsian várjuk!

Burai Anna