Rég
ettünk már, úgyhogy visszamegyünk a konyhába, szétnézni, mi ingerli a
szemünket, vagy a szánkat, és nem a szánkót. Ezúttal sem kellett különösebb
bevásárló körútra indulnom, és ezúttal sem öregedtem meg a konyhapult mellett.
A két étel, ami bemutatkozik, lehetőleg nem egymásnak, fogyasztható ebédre,
vacsorára, vagy egyszerűen, ha éhesek vagyunk. Én Annát vártam ezekkel a
hazaérkezés örömére, illetve, hogy délután négykor igazán megebédelhetne már.
Anna van, hogy napközben rohangál, és nincs ideje enni, amitől kimerült lesz,
van, hogy már annyira összeszűkült a gyomra, hogy nem tud enni. Ez persze akkor
van, ha az étel elkészülése még időbe is telne. Ha viszont főzök, már nem kell
ezzel bajlódni. Ráadásul ki tudna nemet mondani egy tál finom életmentésre az
egész napos kényszer-éhségsztrájk után? Ilyenkor eszembe jut Galla Miklós
mondása: „Rend a lelke, mind esznek.”
Félretéve a használati utasítást, elvégre enni mindenki tud, lássuk a medvét, még
akkor is, ha csirke. Elsőként ugyanis egy tepsis csirke kerül a krematóriumba.
Ennek érdemes a futóműveiből, illetve kebleiből pár mutatós darabot választani.
A mennyiség alapvetően étvágyfüggő. A kiválasztottakat megmártóztatjuk egy
különleges, mézes-csípős szószban, amiben aztán nyugodni is hagyjuk, ha
ráérünk, olyan fél órát. A szósz különlegességét az adja, hogy a csípős hatást
csípős piros arannyal érjük el. Hogy konkrétabban fogalmazzak, egy nagy, és nem
XXL tubussal. Természetesen a mézzel is arányosan bánjunk! Ezt a fúziót én a
Fűszerész beszédes nevű Mucho Macho fűszerével tettem színesebbé, de bármilyen
halálközeli élményt okozó csípős paprikából megteszi egy enyhe szórás. Ha még
nem lenne elég színes a kép, nem kell megijedni, tovább is van. Mivel fokhagyma
mindenbe kell, ami nem édes, és még pár édesbe is (ilyen édesapám karácsonyi
fokhagymás-kolbászos mézeskalácsa, ami poénnak indult, de hagyománnyá vált),
lerójuk most is a tiszteletkört két gerezd rituális belepasszírozásával. Erős
idegzetűeknek, azaz, a hozzám hasonló gasztro-kísérletezőknek ajánlom figyelmébe,
hogy extrém hatást érhetünk el egy kevés eperlekvárral (nálunk az volt, de
barackkal az igazi). Ugyanakkor ez a hatás nem csak a fogyasztás pillanatában
érzékelhető. Akinek ez nem probléma, vágjon bele. Nekem ízlett annyira, hogy
belefért.
 |
| Fantáziacsirke csípős-mézes szószban, parázskrumpliágyon |
Végül
egy deci olajt szőkítünk az elegybe, és fél óra türelmetlen várakozás után a
szószos-csirkéket eklektikusan elhelyezzük a magas falú tepsiben, majd, mielőtt
eltűnne a fekete dobozban, szórjuk be bármilyen sültcsirke fűszersóval
búcsúzóul. Amíg a baromfiudvar szaunázik, a tűzhelyen főzzünk pityókát (krumplit) sós
vízben. Én parázspityókát választottam, de bármilyen megteszi, csak vágjuk fel
négybe hosszában, és ahogy éppen puha a külseje, deportáljuk a fazékból a
tepsibe, ahol nyugodtan megöntözhetjük, hogy az is pácban legyen. Az így
elkészült kompozíciót sütő teljesítményétől függően 35-50 percig sütjük, de
igazából lerí róla, ha kész van. Érdemes kéznél tartani egy fél vekni kenyeret,
nem csak mert az íz töménysége megkívánja, de a tepsi aljának kitakarítása is kellemesebb
így törölgetve, mint szivaccsal. Ezt az ételt tehát azoknak ajánlom elsősorban, akik szeretik az ízbombákat.
Második
variációnak egy hamis quesadilla-t kínálnék, ami leginkább ránézésre az. A
tészta egy egyszerű palacsintatészta alap, amit 10 evőkanál liszt, 3 deci tej,
2 deci ásványvíz, fél deci olaj, suhintásnyi só és két megtermett tojás
házasításával nyerünk. A palacsintakészítésnek nincs szentírása. Mindenkinek
magának kell rájönnie a saját módszerére, hogy fordítja meg, hogy csorgatja,
óramutató járásával ellenkezően, vagy elfogadóan. Ismeretes, hogy egy pöttyenet
olajjal kell indítani a sütést, ez nem városi legenda. A kész palacsintához már
csak egy hathatós töltelék kell. Sokaknak nem új a sós változat, a többieknek
pedig reméljük kedvet adunk hozzá. Fazékba levétől enyhén megfosztva egy
konzervnyi nyugalmas, azaz chill-is babot ömlesztünk, amit vörös, fehér, zöld,
nemzetiszín, vagy amilyen otthon van, apróra vágott hagymával megtámogatunk
előpirítás nélkül. Hogy ne legyen vega a történet, apró kockákban a maradék két
szelet sonkát, szalámit, kolbászt, stb. apró kockákra vágjuk, és hozzáadjuk. Én
sonkával bővítettem az adatbázisát, illetve sajtos virslit vágtam apróra, úgy
sütöttem meg serpenyőben, és hasonlóképp tettem vele is. Egy ilyen társaságból
elmaradhatatlan lehet a kukorica, amiből egy fél konzervvel nyugodtan
megtámogathatjuk a projektet. Ha mindenki bent van, ráadjuk a padlófűtést, és
addig rotyogtatjuk, amíg össze nem áll ízre. A sűrűség kedvéért érdemes
tejszínnel megdolgozni. Persze, csak ha van otthon, mert anélkül is jó.
Fűszerezésnek bazsalikomot ajánlok, vagy az örökzöld sót, ami fehér.
 |
| Mexikói rakott palacsinta |
A kész
rotyogmányból egy-egy megtermettebb evőkanállal rakunk a már korábban
előrelátóan elkészített palacsinták közepére, és egész egyszerűen félbehajtjuk,
majd a szimmetria jegyében ezt a tányér másik oldalán megismételjük. A tetejére
kerülhet tejföl, vagy a töltelék szósza, rá pedig sajtszórás, amennyit
nem szégyellünk. Jó étvágyat, és jó főzést tetszés szerinti sorrendben!
Tarnóczi Balázs
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése