2013. november 13., szerda

Kimagaslóan csábító az Alacsony-Tátra

Esett már szó az Alacsony-Tátráról két hete, de most újra elővesszük, mivel Soňa Jelínková, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal vezetője jóvoltából volt szerencsém részt venni egy kisebb fejtágításon. Ez nem csak az elkopott ismereteimnek tett jót, de a látottak a szememnek is kellemesek voltak. Kizártnak tartom, hogy csak nekem lennének mániám a hegyek, így elétek tárom egy szeletét annak a hatalmas egyvelegnek, amit ott kaptam.

Akár Felső-Garammente kapuja is lehetne, de ez "csak" Mytoé
Ez alkalommal kifejezetten a Garam folyó északi szakasza, a Felső-Garammente volt a célkeresztben. Aki síel, az úgy tudja behatárolni, hogy a Chopok-Tále-Mto-Čertovica-Osbrile terepek mentén található. Ez síelő szemmel nézve duplán jó, mert egy köztes városban, jó esetben Breznoban foglalt szállástól gyakorlatilag 10 km-es távú csillagtúrával minden nap máshol lehet síelni, a nehézségi fokozatok legszélesebb skáláján.
A Chopok tetején már fagyosabb a hangulat
Ez nem csak más nehézséget és pályaviszonyokat, de más panorámát is biztosít, aminek bősz pásztázása szerves részét képezi ennek a gyönyörű sportnak. Mert első sorban azért ment fel először az ember a hegyre, hogy lenézzen onnan. Az, hogy utána nem kell legyalogolni, hanem csúszhatunk, már csak egy extra. Panorámában márpedig bővelkednek ezek a hegyek, ahogy arra az előző bejegyzésben is tettem utalást. A csillagtúrázást segítendő idén már jár az a busz, ami a síelőket reggel pályanyitásra kiviszi a fent említett síterepekre, érintve az összes pályát. A busz természetesen este begyűjti utasait, de segítik az éjszakai elhajlásokat is, ugyanis ami nappal síbusz, az éjjel partybusz.
Panoráma márpedig van
Ezen nem azt kell érteni, hogy sárga szöcskét csinálnak szerencsétlenből, csak az elhajlott fiatalságot juttatja el A pontból ágypontba. A partybusz Stodolába viszi bulizni a jónépet, ahol legendásan nagy síelőbulikra kerül sor már évek óta, úgyhogy tapasztaltak a szervezésben, értenek a jó bulikhoz. Jó hír, hogy az összes szálláshelyen igényelhető regionális kártyával ez például ingyenesen igénybe vehető. Itt említeném meg azt az örvendetes hírt, hogy kedvenc tátrai síterepemen, Jasnán rendezik jövőre a Junior Világkupát, ami remélhetőleg még több emberrel ismerteti meg azokat a finom lejtőket.
Csodás sétákat lehet tenni a hegyek lábánál is
Felső-Garammente az a hely, amit látni kell, mert nem hisszük el, hogy Budapesttől két órás kocsikázásra ilyet lehet találni. Ez az a hely, ahol el tudjuk képzelni, hogy valóban éltek szlovákok szép számmal a történelem során. Juhászok voltak jobbára, és szinte látni, ahogy az öreg Jánosik még mindig ott gubbaszt a fa tövében a juhokra vigyázva. Ide köthető az is, hogy a pánsíp szlovák kulturális UNESCO világörökség lett. Szlovákiának mellesleg hét világöröksége van. A bryndza ugyan nem világörökség, de sajtban kétségtelenül verhetetlen ez a vidék Közép-Európában. Mivel az éghajlati viszonyok nem kedveznek a mezőgazdaságnak, nem volt jellemző a hosszú étlap az előző századok során. Jobbára krumpli és káposzta termett, azon felül készítettek sajtot juhtejből.
A nyáj szériatartozék az Alacsony-Tátrában
A botanika azóta szerencsésen fejlődött, de a hagyományokat őrzik a konyhában, ha a földeken tovább is léptek. Erről tanúskodik Salas Kranjka is, ahol minden étel helyi termesztésű-tenyésztésű alapanyagból készül, beleértve a sajtokat, ami egy helyi üzemben készül (Ha arra járunk, ember legyen a talpán, aki onnan kirángat). Így könnyen magyarázható a sztrapacska létrejötte is, amiből stílusosan káposztásat szolgáltak fel az előadás utáni fogadáson.
Szó esett a regionális kártyáról. Előző bejegyzésemben említettem a Tatry Cardot. Na, ez nem az. Nem kell kétségbe esni, ez pusztán egy kéteurós tétel, viszont, ha erre járunk, mindenképp érdemes kiváltani, és ezt, mint turista mondom. Az egész helyi vállalkozások összefogásából indult egy klaszterként, aztán a gyümölcsöző együttműködés lehetővé tett olyan vakáció-rezsicsökkentést, aminek a gyümölcsét pedig mi, turisták fogyaszthatjuk. Ha pedig mindezt a Felső-Garammentén lehet tenni, akkor különösen jó ízzel. Ahhoz, hogy igényeljük a Region Cardot, az egyetlen feltétel, hogy szálljunk meg valahol. Gondolom, magától értetődik, hogy, ha valaki több napra megy valahova, nem a parkolóban alszik, kivéve, ha lakóautós.
A frissen felújított Hotel Bystrában a szaunakultúrának is méltóképp hódolhatunk
3900 ágy áll a vendégek rendelkezésére a régión belül, úgyhogy lehet válogatni, és nem kell kiforgatni a zsebpiszkot, hogy van-e még közte egy kicsi. Az Alacsony-Tátra fő profilja átállt az aktív programokra, így a lüktető élet vidéke lett a kies, ugyanakkor varázslatos Magas-Tátrával szemben. A kedvezmények kiterjednek ezekre a programokra is. Rengeteg fürdőt találunk, ahova szintén kedvezményeket biztosít a kártya. Egy átsíelt, áttúrázott nap után a síelőkultúra részét is képezi a merülés, brűgölés, így ennek is csak örülni lehet. A kártya úgy is épít a síelőkre, hogy felmutatásával 30%-al olcsóbban tudunk síbérletet venni. Mellesleg a már korábban dicsért síbusz mellett cyclobusz is jár, ami a fáradt biciklistáknak áll meg. Ha nem bírják már a hegyet, és csak tolják a bringát, megáll nekik, és, ha szeretnék, elviszik őket. Például ez is ingyenesen használható vele.
Ha a rét közepére nem is megy be a cyclobusz, Felső-Garammente maximálisan biciklis-barát régió 
Remélem, felkeltettem az érdeklődést a térség iránt. Akiben él a vágy, hogy további infókat tegyen magáévá, figyelmébe ajánlom nem csak hivatalos oldalát, de azt az okos alkalmazást is, ami idén fejlesztettek ki kifejezetten Felső-Garammentére. Tartalmazza az összes kulturális ismeretet, amit az adott városban járva tudnunk kell, megnézhetjük róla a pályák hóviszonyait, de szállást is foglalhatunk vele, a lista pedig folytatódik. Gyorsabb, és trendibb tehát az alkalmazás, amiről viszont megintcsak a hivatalos oldalon találni útmutatót. Okostelefonnal vagy anélkül, de mindenképp érdemes megpakolni a hátizsákot, mert ez a hegy nem fog Mohamedhez jönni.

Tarnóczi Balázs

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése