Folytatjuk
felfedezőutunkat a konyhában, és ez úttal is egy, a húgom nálunk töltött ideje
alatt összerakott finomságot készíthettek el otthon, segítségünkkel. Az
elkészítéshez most sem kell Gordon Ramsey-nek lenni, de olyan szempontból amúgy
se legyünk azok, hogy főzéskor amúgy is meleg van. Ha még ráemelünk a
vérnyomásunkra azzal, hogy végig megfeszülünk az idegtől, és már a hagymát is
leüvöltjük, ha megríkat minket, elvesszük az egész örömét, ráadásul utána át is
kell venni az átázott ruhát…
Ez a
nyalánkság a Snickers szelet, ami közepes pontosságú másolata a boltban kapható
csokinak, de ahhoz képest elég jól visszaadja az eredeti ízvilágot, és nem
utolsó sorban nagyon laktató, így tovább elvan egy adag, vagy egy nagyobb
vendégsereget is jóllakathatunk egy tepsivel. A hozzávalókhoz pedig ezúttal sem
kell elmenni a távolkeleti fűszereshez, vagy a cukrászszaküzletbe. Sőt, jó eséllyel
mind felfedezhetők egy átlag konyhában (mondjuk egy olyanban, ahol szoktak
főzni, és a le nem vitt pizzás-, kínai kajás dobozokon kívül más is emlékeztet
arra, hogy a ház lakói amúgy szoktak enni is). A süti két részből áll. Az alja
egy tésztaágy, amihez szükség van 30 deka (15 evőkanál) lisztre, 14 deka
cukorra (5 evőkanál), 8 deka vajra (jobb esetben be van jelölve, de, ha
irdalmatlan, akkor vegyünk elő vonalzót/mérőszalagot, és lehet számolgatni) és
2 tojásra, amit valljuk be, nem nagy ördöngősség kimérni. Minthogy tészta, a
teendő adja magát, a fent említett komponenseket fuzionáljuk egy nagy unió
keretében, amit tésztának hívnak. Ha a felek nem tudnának megállapodni, és
földhöz ragadtan állnának a dologhoz, egy kis liszttel még rásegíthetünk a
gördülékeny ügymenetre. Miután létrejött a szövetség a felek között, egy
sodrófával terjesszük ki egy tepsire való méretűre. A biztonság kedvéért
belerakhatjuk egybe, megnézni, hogy tényleg akkora lett-e, ha pedig már benne
van, hagyjuk ott, mert úgyis az lesz a következő lépés, hogy a sütőbe rakjuk.
Tepsi nélkül ez pedig nagyon érdekesen nézne ki. Ezután 15-20 percre magánzárkájában
hagyjuk, ha pedig már másodfokú égési sérüléseket vélünk rajta felfedezni,
vegyük ki, hogy ne szenvedjen. Ha még nem késő, felhívnám a figyelmet, hogy a
tepsis műveletet előzze meg a tészta meleg ágyának kibélelése sütőpapírral. Ha
már késő, akkor mindegy…látod, ezért érdemes először végigolvasni egy receptet,
és aztán belefogni.
 |
| Büszkén jelenthetem, hogy a képen a saját sütésünk eredménye látható |
A Snickers
viszont a krémje miatt olyan jellegzetes, így szükség van egy hathatós
feltétre, hogy ne maradjon a tészta feltétlenül. Úgy inkább csak tré-szta
lenne. A borításhoz szükség lesz 20 deka (7 evőkanál) cukorra, 20 deka vajra
(lásd fent), 50 deka sósmogyoróra (jó, elismerem, ez talán nincs mindenhol, de nincs
csillagászati ára), egy csomag pudingporra – lehetőség szerint karamellás – és a
hozzá szükségestől kicsit kevesebb tejre (általában egy csomaggal azért szokott
kallódni a stelázsiban). Ezen felül háztartási kekszre (nevéből adódóan sem egy
fehér holló a konyhában) és két tábla akármilyen csokira (mi tejjel
készítettük, de tényleg akármilyen jó). A cukrot először plazma-közeli
állapotra hevítjük, majd a jó előrelátóan csomómentesre kevert pudingpor-tej
kombót apránként ráadagoljuk. Azért kell kevesebb tej, hogy sűrűbb legyen a
krém. Ha már krémről beszélhetünk, lépjen be a történetbe a sósmogyoró. Ne
fosszuk meg sós mivoltától, mivel rá fogunk jönni (ha korábban nem lett volna
ilyen élményünk), hogy a sós karamella kifejezetten finom, sőt, közelebb is áll
az íz az eredeti Snickershez, mintha natúr mogyorót használtunk volna. Ha már
nem olyan forrófejű, elkeverjük benne a vaj felét olvasztlanul, de jól
feldarabolva, hogy elvegyüljön közötte. Kellemetlen, amikor a vaj lebukik…
A kész
krémet (nem a kézkrémet) rákenjük a mostanra biztosan kihűlt tésztára, majd a
tepsiben faltól falig leburkoljuk háztartási keksszel, majd fugának megolvasztjuk
a két tábla csokit gőz felett a maradék vajjal. Miután légmentesen lefedtük a
burkolólapokat, szórhatunk rá bármit díszítés gyanánt, amit nem szégyellünk, de
ha vannak versenyeken szerzett érmeink, azokat inkább ne tegyük rá, mert fémes
ízt fogunk érezni a szánkban.
Ezután
hűlni hagyjuk, vagy nem hagyjuk, mert nekiesünk, de akárhogy is teszünk,
rosszul nem járhatunk, mivel egy olyan sütemény birtokába jutottunk, ami után
mind a tíz lábujjunkat meg lehet nyalni. Persze valaki másnak.
Tarnóczi Balázs
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése